1. fejezet

Hi, gurls!
Az első fejezet tálalva! :D Remélem tetszeni fog.
Btw az "Eve" nevet "Ív"-nek kell ejteni.. Ezt csak úgy megemlítem.. Mivel ritka név.. És inkább ez egy becézése egy teljesnek, szóval ok.:D
Egyelőre ennyi. Jó olvasást! x

1. fejezet

- Colin, a jegyzeteidet hová tetted tegnapról? ─ Eve kiáltott a szobánk másik végéből.

Eve egy nagyon jó barátom és a lakótársam is egyben. Vele együtt szoktam tanulni, készülni a vizsgákra, vagy bulizni. Az utóbbira egyre kevesebb szabadidőm van. Igazából az újságírósdis dolgaim lekötnek teljesen.

- Az íróasztalomon azt hiszem ─ megkésve feleltem.

Belebújtam barna cipőimbe, majd a tükör előtt megigazítottam a laza, éjszakáról megmaradt kontyomat. Eve megsimogatta a hátamat, aztán elviharzott. Mindketten elaludtunk. Neki órákra kell mennie, nekem pedig dolgozni. De őszintén szólva szeretem húzni a főnököm, Andy agyát. Ő egy címeres bunkó. Mindenkivel lekezelően bánik. És előszeretettel "udvarol" az alkalmazottainak. Felkaptam a vállamra a táskám, és kiléptem a folyosóra. Az alsó ajkamra haraptam, s csöndben bezártam magam mögött az ajtót. Lábujjhegyen osontam végig a folyosón, hogy lehetőleg senki ne figyeljen fel rám. Csak néhány kósza lélek mászkált elvétve a szobák környékén. A mobilom rezegni kezdett a zsebemben. Sietve előhúztam az eszközt, melynek képernyőjén az "Andy ugh" felirat villogott. Megforgattam a szemeim, és nem vettem tudomást a hívásról. Kinyomtam, s tovább haladtam. A kampusz parkolójában ott villogott a lepukkant bogaram. Megkopott kék színét több méterről is felismerem.. Na meg.. Ez a leglepukkantabb jármű az egész kampuszban.
Beindítottam a motort, bekapcsoltam a rádiót. Felcsendült Michael Bublé - Beautiful Day című száma. Szóval nem bírtam megállni, hogy ne dúdoljam. Legalább telik az idő..

*

Félénk léptekkel vonultam végig a folyosókon, elkerülve Andy dühös arckifejezését. Nem volt kedvem hallgatni a "már megint elkéstél" papolást. Ledobtam a táskámat az íróasztalomra, és nyögtem egy "szia"-t El-nek, a munkatársamnak. Puffogva keresgélni kezdtem az "új ügy" mappát. Minden időmet arra a sztorira szenteltem az utóbbi három napban, mióta Andy nekem adta azt. Csak pár név van meg eddig. Lehetséges szemtanúk. De semmi egyéb. Ez így bonyolult lesz.

- Andy keresett ─ El rám pillantott, miután feltolta a homlokára a szemüvegét.

- Colin pedig elaludt ─ a homlokomat masszírozva beszéltem.

- El pedig fedezett ─ mosolyogva mondta.

Viszonoztam a barátságos mosolyt, majd mindketten rátértünk a munkánkra. A mutató ujjam köré csavargattam lelógó szőke tincsemet, és a sztori felett gondolkodtam. Gyilkosság.. Egy pillanatra végig futott rajtam a hideg, ahogy az eset körülményeit olvastam. Egy középkorú, rendőrként praktizáló nő az áldozat. De civilként ölték meg. Tehát ez még borzasztóbb így.

- Col, velem fáradnál, kérlek? ─ Andy dugta be a fejét az ajtó résén.

Bólintottam, és vonakodva feltápászkodtam. Az ajkaimmal a "segítség" szót formáztam, miközben El-re néztem. De azonnal normális arckifejezésre váltottam, ahogy szembe kerültem a főnökömmel. A forró kávéját szürcsölte, ezalatt pedig a telefonján írosgatott valamit. Előre-hátra billegtem, s vártam, hogy végre megszólaljon és kibökje mit akar.

- Nos, drágám.. Kaptunk egy fülest.. Egy újabb szemtanúról. Aki elég hihetőnek tűnik. Ma délután ötkor menj el a Frestise Caffe-ba, és ott várj rá. Meg fog ismerni téged és ő fog odamenni hozzád. Ne szúrd el ─ hadarta, egy öntelt vigyorral az arcán.

- Ó, oké.. Egyébként bocsi a késért..

- Nem haragszom. Kitudnál engesztelni egy közös vacsorával, vagy ilyesmi ─ az ajkaimat szugerálta, mialatt beszélt.

Nemlegesen csóváltam a fejem, és ott hagytam. Hogyan lehet valaki ekkora bunkó? Undorító alak..
Visszaültem az asztalomhoz, és folytattam az akta elemzését. De közben nem hagyott nyugodni a "gyilkosság történt" tudat. Nem túl szívderítő. Inkább félelmetes.. Sötét.. És bizonytalan. Ilyen szavakkal tudnám jellemezni ezt a fogalom kört.

*

16:52. Az óra mutató egyre közelebb járt az öt órához. Az ujjaimmal az asztalon doboltam; a másik könyökömön pedig támaszkodtam. Az előttem gőzölgő forró csokiból egy kortyot sem tudtam inni. Félő, hogy a feszültség miatt rossz helyen távozna.

- Rease kisasszony? ─ gyenge hang szólított meg.

A világos barna hajú lány helyet foglalt velem szemben, miután bólintottam. Elég törékenynek látszik. Minden értelemben. Bátor tett felvállalni, hogy egy gyilkosság tanúja.. Ilyen sebezhetően..

- É-Én Grace vagyok ─ halkan mondta. - Azt hiszem láttam valamit.. A gyilkossággal kapcsolatban.

- Hallgatlak ─ bátorító mosolyt címeztem felé.

- Ömm.. Én épp a bevásárlásból tartottam haza felé, mikor hangokat hallottam a sikátor felől. É-És oda mentem. Fél szemmel elcsíptem pár alakot. Azt hiszem hárman voltak. Férfiak.. Kapucni volt rajtuk.. Vitatkoztak.. És ott volt valaki a földön. Ennyi. Többet nem tudok. Féltem és inkább eltűntem onnan.

- Úristen, Grace! Ez remek! Esetleg megtudnád mondani, hogy milyen színű ruhában voltak? ─ a jegyzetfüzetembe véstem közben a szavait.

- Fekete kapucnis pulóverek.. Azt hiszem fekete farmer volt rajtuk. Ugyanúgy néztek ki.. Sötét volt, többet nem láttam.

- Értem, remek! És esetleg megtudod mondani, hogy miről vitatkoztak?

- Nem igazán.. Káromkodott az egyik, és fel-alá járkált. Talán ideges volt.. De a másik kettő csak ott állt.. Többet tényleg nem tudok ─ suttogta.

- Ez is nagyon jó! Köszönöm, hogy elmondtad. Ezek is nyomok, szóval sokat jelentett.

- És te nem félsz? Mert ez egy elég veszélyes ügynek hangzik ─ aggódó volt a hangja.

- Um, nem. Vagyis.. Természetesen nem repesek, de ez a sztori fellendítené a karrierem.. Tudod..

- Á, szóval te ilyen munka mániás vagy?

- Nem. És nem értem miért mondja mindenki ezt.. Csak szeretnék feltörni. Szeretnék a legjobb újságírók közé tartozni. És ezért teszek is..

Egy darabig még elbeszélgettem Grace-el. Aranyos lány. És nagyon félénk. Megadtam neki a telefon számomat, hogy ha még eszébe jutna valami, akkor értesítsen. Talán később még másról is tudunk beszélgetni, mint egy gyilkosság.
Egy üzenetet írtam Eve-nek, miközben a kocsimig igyekeztem. Eléggé besötétedett, szóval siettem. Az sms-ben azt írtam, hogy "hamarosan hazaérek, remélem van valami vacsi". Tipikus én..
Az utca kihalt volt. Pedig még nincs is késő este. Zsebre dugtam a telefonom és a táskámban kezdtem kutatni a kocsikulcsért. Nem voltam biztos benne, de mintha lépteket hallottam volna a hátam mögül. Nem vettem erről tudomást. Csak haladtam tovább egyenesen. Viszont a következő pillanatban történt valami. Berántottak egy félre eső sikátorba, én pedig hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a szívem pedig iszonyatosan kalapált. Hátulról leszorítottak, és nem bírtam mozogni.

- Ne szimatolj annyit, szépségem. Meg fogod bánni ─ mély hangja fenyegető volt.

- Ki maga? És miről beszél? ─ próbáltam terelni.

- Ó, neked nem kell tudnod semmit rólam. Csak szállj le a Houton-os gyilkosságról, értetted?

Nem tudtam mást tenni, csak bólogattam. Jó döntés volt, hogy nem ellenkezek. A következő pillanatban elengedett. Hátra kaptam a fejem, a "támadó" pedig elfutott. Nem tehettem semmit.. Összehúztam magamon a felsőmet, és idegesen tettem meg a lépéseket az autómig. A szívverésem kicsit lassabb lett, de továbbra is féltem azért. Még jó, hogy nem vagyok az a könnyen lesokkolható fajta.

*

- Szia, Col ─ Eve a konyhából kiabált, ahogy meghallotta a bejárati ajtó nyikorgását.

Nem feleltem. Levetettem a cipőimet, és a szobánk felé igyekeztem. A földre dobtam a táskám, és nem törődtem semmivel. Pedig Eve mondott valamit.. Mindegy. Ma estére elég volt a sok stressz.
Lehuppantam az ágyamra, és a takaró alá fúrtam magam. Összekuporodtam, s csak gondolkodni próbáltam. Ugyan.. Nem tántoríthat el egy fenyegetés... Vagy mégis?

- Hé, mi történt? ─ Eve lehúzta a fejem fölül a paplant.

Vörös, hullámos loknijai tökéletesen keretezték az arcát. Halvány szeplői pedig annyira különlegessé tették. Nem beszélve a sötét zöld szemeiről. Aggódva pillantott rám, miközben megszorította a kezem. Nem hiába az egyik legkedvesebb barátnőm.

- Eve.. Tudod van az az ügy.. A gyilkosság.. Na, azzal kapcsolatban kaptam egy fülest ma.. És ezt valamelyik érintett megtudta. És megfenyegetett. Most parázok. Nagyon ─ rebegtem.

- Mondj le akkor arról a szarról. Ne kockáztasd saját magad.

- De nem tehetem. Ez nagyon fontos.. És nem csak magamért csinálom.

- Oké.. Nem szólok bele. De a te életed egész biztos, hogy veszélyesebbé vált, akkor amikor elvállaltad mindezt. Én pedig féltelek.

- Tudom, Eve ─ suttogtam rémülten.